Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Tovább emelkedtek a keresetek hazánkban, októberben 692 700 forint volt a bruttó átlagbér, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Szerző(k): Farkas TiborMár 15 ezer hitelt folyósítottak a bankok az Otthon Start programban a szeptember elsejei indulása óta - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azon a sajtórendezvényen, ahol a program első száz napjának eredményeit ismertette.
Szerző(k): Farkas TiborJavában zajlik a hidak és felüljárók át-, illetve újjáépítése az M1-es autópályán.
Szerző(k): Farkas TiborAz Otthon Start hatására országosan emelkedtek az ingatlanárak, de az úgynevezett alternatív ingatlanpiacon továbbra is jelentős megtakarítás érhető el – hívta fel a figyelmet a BrixIngatlan.hu szakértője. Kálmán Ildikó szerint a végrehajtási, állami vagy adóhatósági eljárások során értékesített lakások vételára akár 30-40 százalékkal is elmaradhat a piaci értéktől.
Szerző(k): Farkas TiborA szélesedő középosztály együtt jár a szegénységben élők arányának csökkenésével. Ennek a törekvésnek egyik kiemelkedő fontosságú eleme a lakhatási politika, azaz minden olyan intézkedés, ami a saját otthon megteremtését támogatja.
Szerző(k): Farkas TiborAz európai állampolgárok rendelkezésre álló jövedelmük átlagosan majdnem ötödét költik lakhatásra – derül ki az Eurostat átfogó elemzéséből. Magyarország ugyan élen járt az elmúlt években az ingatlanárak és a bérleti díjak emelkedését tekintve, azonban ezzel is csak a középmezőnyben vagyunk a teljes lakhatási költségeket illetően.
Szerző(k): Farkas TiborBár az elmúlt 15 évben nominálisan nagyságrendileg duplázódtak az albérletárak, az idei év második felében a piaci folyamatok és az Otthon Start Program már a bérleti díjak stagnálását vagy minimális csökkenését eredményezték. A hozamok is csökkentek, miközben nőttek a lakásárak, vagyis összességében más szemlélettel még mindig megéri jelen lenni a befektetőknek. A keresleti piacon jelen lévők egy része tulajdonossá válik, miközben új kínálat jelenik meg. Az átlagos budapesti lakásárak 250 ezer forint körül stagnálnak, az Airbnb alatt is mozog a talaj.
Szerző(k): Farkas TiborA CPI Hotels tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon, amelynek során megnyitja a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapestet. A négycsillagos szálloda Budapest szívében található néhány lépésre a Duna-parttól és a Szent István-bazilikától.
Szerző(k): Farkas TiborBár az októberi számok tükrében megkérdőjelezhetetlen az Otthon Start Program kezdeti lendülete, ugyanakkor már egyre többször lehet hallani a program iránti érdeklődés mérséklődéséről. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a hitelpiaci pezsgés az év végéig még biztosan kitart.
Szerző(k): Farkas Tibor